Krónikus lyme-kórt a borrelia nemzetségbe tartozó fajok tudnak megbetegedést okozni, de nem feltétlenül minden faj patogén. Európában a burgdorferi, spielmanii, afzelii garinii és bavariensis a legelterjedtebbek, legalábbis a hazánkban elérhető Western Blot vizsgálatok ezeket nézik. Terjesztője a közönséges kullancs (Ixodes ricinus), de nem minden kullancs fertőzött, eltérő vélekedések vannak a fertőzöttség arányáról. A hiedelemmel ellentétben még fertőzött kullancs csípése esetén sem „garantált” a lyme-kór (gondoljunk csak az erdészekre, akik életük során rengeteg csípést kapnak), ugyanis a szervezetünkbe kerülő baktériumnak a kullancs potrohához képest jelentősen eltérő környzetethez kell alkalmazkodnia viszonylag gyorsan. Ha ez az adaptáció nem sikerül, vagy ha sikerül is, de időben adekvált immunválasszal lép fel a szervezetünk, akkor a baktérium nem éli túl ezt a korai fázist.

Itt fontos megemlíteni azt is, hogy maga a praktizáló orvosi társadalom is jelentősen megosztott a kórokozó-betegség fogalomrendszer pontos definiálásában, és ez a kettősség nagyjából a világ összes országában jellemző, tehát nem csak nálunk. Az infektológusok társaságának, és a nem infektológusként praktizáló lyme specialistáknak gyökeresen eltér a véleményük a krónikus lyme-kórról. Míg az infektológusok úgy vélik, hogy sikeres lyme terápia (akár krónikus formában is) után a lyme-kór gyógyultnak tekinthető, azonban azt ők is elismerik, hogy vannak néha bizarr tünetegyüttessel továbbra is betegként maradó páciensek. Ezt a jelenséget a post-lyme szindrómának nevezik, és véleményük szerint a maradványtüneteket nem a borrelia baktérium okozza. Abban sajnos további útmutatást már nem adnak, hogy akkor mi más lehet a fennmaradó tünetek forrása.

Ezzel szemben a lyme specialisták ilyen esetben is a borrelia baktériumot tartják felelősnek, és gyakorlatilag a terápia sikertelenségét okolják az általuk krónikus lyme-kórként nevezett tünetegyüttesért, és gyakran akár évekig (!!) tartó antibiotikum kúrával próbálják orvosolni a helyzetet. Látható, hogy mekkora zűrzavart és bizonytalanságot okoz a páciensek körében az, hogy ugyanazzal a jelenséggel kapcsolatosan homlokegyenest ellentétes diagnózis és javaslatot kapnak, attól függően, hogy melyik típusú orvost keresik fel. Ugyanitt fontos megjegyezni, hogy az utóbbi időben a két társaság álláspontja sokat közeledett egymáshoz. Az infektológusok eddig is azt mondták, hogy „valami más” lehet az ok, a lyme specialisták pedig szintén „még valami más” fertőzést sejtenek a sikertelen terápiák mögött, nevezetesen a társfertőzéseket, ezen belül is a bartonella és babesia áll leginkább a gyanú árnyékában. Mindenképpen reményt keltő, hogy a lyme specialisták egyre jobb klinikai eredményeket érnek el úgy, hogy figyelmük inkább ezen társfertőzések kezelése felé fordult az utóbbi pár évben!

Ráadásul a laikus páciensek (akik miért is ne lehetnének a témában laikusak) által hétköznapi nyelvezetben használt lyme-kór kifejezés bármelyik „verziót” jelentheti. Az ő szempontjukból nézve gyakran csak annyi történik, hogy volt egy kullancscsípésük, melynek következtében korábban nem létező, perzisztáló tünetegyüttes lép fel náluk, és mivel a kullancscsípés a lyme-kórral van asszociálva, ők is így fogják megfogalmazni kórképüket. Csak annyi tudnak, hogy volt egy csípésük, és valójában fogalmuk sincs, milyen baktérium okozza a panaszaikat… no de miért is kellene tudniuk? Hiszen pontosan ez volna a szakemberek feladata!

A közérthetőség kedvéért fontos tehát, hogy ebben a lyme-kór komplexumban pontosan megnevezzük, mely kórokozó(ka)t értjük alatta. Mi most ebben a cikkben a hivatalos definíció szerinti krónikus lyme-kórt tárgyaljuk, melynek egy sokkal egyértelműbb megnevezése már a ’90-es években a legendás Dr. Bózsik Béla Páltól származik: Lyme Borreliosis (LB), azaz a borrelia által okozott lyme-kór. Ezt a megnevezést a teljes hazai szakma, beleértve az infektológusok társaságát is elfogadta, és mind a mai napig használja a szakirodalomban!

A Lyme Borreliosison túlmutató hétköznapi értelemben vett „lyme-kórt” a társfertőzéseket (bartonella, babesia) leíró cikkekben tárgyaljuk.

Tekintettel arra, hogy a Lyme Borreliosist okozó baktériumot már több, mint 40 éve azonosították, és a kórkép bekerült az alapkutatások körébe, a rengeteg klinikai tanulmánynak köszönhetően nagyon jól körülhatárolhatóan megállapították, és le is dokumentálták a kutatók, és praktizáló orvosok is az ehhez köthető tüneteket – természetesen beleértve a krónikus állapotokat is.

Bár a tematikánknak megfelelően inkább a krónikus kórképeket soroljuk most fel, de meg kell említeni az akut fázis legjellemzőbb tünetét, a kokárdaszerű foltot. Ez azért lényeges, mert nyilván a krónikusság kialakulásához szükség van egy akut fertőzésre, melynek a hivatalos orvoslás által is elfogadott diagnosztikus értékű kritériuma a folt megjelenése. Sajnálatos módon a folt nem minden esetben jelenik meg, így akár a kiváltó esemény, expozíció észrevétele nélkül is kialakulhat a krónikusság.

Kullancs más kórokozókat is terjeszthet, lásd vírusos encephalitis vagy TIBOLA, amiket itt most nem tárgyalunk, illetve a kutatók szintén a kullancsot vélelmezik társfertőzések (bartonella, babesia) vektorának, ezeket pedig az adott kórokozót taglaló cikkben ismertetjük.

– Borrelia lymphocytoma

Ezen tünetek közül némely egyéb kórképben is előfordulhat, ezért fontos, hogy szakember állapítsa meg, hogy ezen panaszainkat valóban a Lyme Borreliosis okozza. Ehhez ők rendelkeznek még egyéb, kiegészítő diagnosztikus kritériumokkal, mellyel nagy biztonsággal felállítható a diagnózis. Ha a Lyme Borreliosis nem igazolódik, akkor érdemes a társfertőzések irányában tovább vizsgálódni,

Fontos kitérni a kórokozó jelenléte, és a betegség fennállása közötti kapcsolatra. Az utóbbi időben egyre érzékenyebb, a baktérium direkt kimutatására irányuló vizsgálati módszerek kerültek a piacra, melyek egészen zavarba ejtő eredményeket tudnak produkálni, és megfelelő értelmezés hiányában akár téves diagnózishoz is vezethetnek. Ennek érzékeltetésére Dr. Bill Rawls az Unlocking Lyme c. könyvében írt egy nagyon elgondolkodtató példát: A legelső, molekuláris diagnosztikával (PCR) is igazolt borreliával fertőzött emberről akiről tudunk egy, az olasz Alpokban mumifikálódott 5000 évvel ezelőtt élt vadász volt. Ez a férfi 40-es éveiben járt, és a vizsgálatok megállapítottak nála egy enyhe, kezdődő arthritiszt a térdében. De ettől függetlenül aktív életet élt, nyilvánvalóan nem szenvedett mozgáskorlátozottságban, hiszen a hegyek között találták meg. Halálának az oka: nyíllal lelőtték.

T-sejtes immunválaszt mér, nagy reményekkel kecsegtetett, amikor 2010-es években elkezdték a laborok alkalmazni. Más kórképre, a látens és reaktivált TBC fertőzésére ez egy rendkívül jó vizsgálat, olyannyira, hogy mára már ez vált az elfogadott sztenderd diagnosztikai eljárásnak ott. A borrelia esetében sajnos már nem ilyen egyértelmű a helyzet. A teszt jelzi ugyan, ha a szervezet a kórokozó jelenléte miatt termel aktív t-sejteket, viszont úgy tűnik, nem tudja megkülönböztetni, hogy aktívan zajló fertőzésről van szó, vagy pedig maradvány immunválaszról. Egy hollandiában végzett klinikai tanulmány úgy találta, hogy mind aktív fertőzés, mind pedig korábban lezajlott, és gyógyult eseteknél is pozitív értéket mutatott a teszt, és az érték nem korrelált az állapottal. Egyedül a teszt negatív prediktív értéke bizonyult 100%-osnak, tehát a negatív teszt tudta igazolni, ha valaki még sohasem találkozott a borrelia baktériummal.

A bevett és elfogadott eljárás Lyme Borreliosis gyanúja esetén egy két lépcsős szerológiai vizsgálat. Első lépésben Elisa típusú tesztet ír elő a protokoll, ha ez pozitív, akkor pedig megerősítő Western Blot vagy Immunoblot vizsgálat készül, ugyanis az Elisa teszt gyakran eredményez álpozitív leletet. A Western Blot teszt a baktérium több fajtáját, és annak különböző alkotóelemeit is vizsgálja eltérő sávok formájában, így nagyobb biztonsággal tudja igazolni, hogy borrelia fertőzés áll(t) fenn. Csípés után először az IgM típusú ellenanyagok jelennek meg, majd ezek maximum 2 hónap után eltűnnek, és ugyanezekben a sávokban IgG pozitivitás kezd kialakulni. Ha valakinek a tesztje csakis pozitív IgM sávokat mutat 2 hónapon túl, akkor a borrelia fertőzés kizárható. Érdekes, hogy Dr. Mozayeni ILADS (2019-2021) elnök a saját statisztikái alapján úgy találta, hogy krónikus bartonellózisban szenvedő pácienseire igen jellemző ez a fajta IgM álpozitivitás Lyme Borreliosis tekintetében. Ha IgG sávokban jelentkezik pozitivitás, akkor ez jelenthet lezajlott vagy jelenleg is zajló fertőzést. Tekintettel arra, hogy a krónikus Lyme Borreliosis a kutatások alapján folyamatosan fokozódó ellenanyag termeléssel jár, így a kór fennállásának függvényében igen erős IgG aktivitást kell mutatnia a tesztnek. Másik lehetőség, hogy eltérő időben (mondjuk 3 hónap különbséggel) vett savópár összehasonlító vizsgálatát végzik, és amennyiben ezen időszak alatt is megfigyelhető az IgG antitestek intenzitásának növekedése, akkor az igazolja a krónikussá vált és aktív fertőzöttséget. Nem növekvő intenzitás IgG antitesteknél lezajlott, helyesebben az immunrendszer által is tünetmentesen karbantartott bakteriális jelenlétet mutat, csakúgy, mint sok más egyéb, bennünk élő baktériumok esetében.

Neuroborreliosis megállapításához szükséges a liquor vizsgálata is megfelelő indikációk esetén. Fennálló fertőzés esetén a liquor gyulladásra utaló markerek jelen lesznek, illetve Borrelia antitestek Western Blot vizsgálata itt is elvégezhető. A diagnózis kimondásához a véren és liquoron végzett Western Blot antitest vizsgálat összehasonlítása adja meg az információt: neuroborreliosis esetén más fajta intrathecalis antitestek termelődnek, mint a vérben, ezért a két fajta Western Blotnak eltérő sávokat kell tartalmaznia.

A megfelelő körülmények között végzett szerológiai vizsgálatokra jellemző a 100%-os negatív prediktív érték: azaz negatív, antitest termelést nem igazoló lelet esetén a krónikus Lyme-Borreliosis kizárható.

1. – Elisa típusú teszt
2.  
3. – Immunoblot teszt
4.  
5. – Western Blot
6.  
7. – Elispot
8.  
9. – Amerikai laborok Western Blot tesztjei a Rare Diseases Labs – Hungary-nál. Ennek főként akkor van értelme, ha valakit külföldön érhetett kullancscsípés, mivel itt a nálunk bevett 4 Borrelia fajon túlmenően itt összesen 17 fajt tudnak vizsgálni.

A terápiás lehetőségek igen hasonlóak az akut kórban alkalmazott allopátiás gyógyszerek alkalmazásához, csak az ott szokásos 21 nap helyett ennek kétszerese, háromszorosa is lehet a terápiás időtartam.

Az alkalmazott antibiotikumok általában: amoxicillin, doxyciklin, cefuroxim vagy zinnat. Egyik klasszikus terápia: 2 hétig alkalmazott rocephin infúzió amit egy 4 hetes szájon át szedett doxyciklin kúra követ azonnal.

Jellemző, hogy kezdeti, pár napig tartó enyhe állapotromlás, influenza-szerű tünetek után gyors és látványos javulás következik be a páciensek körében. A mikrobiológiai gyógyulás kontroll laborvizsgálattal (Western Blot) követhető, illetve indokolt esetben a terápia akár többször is ismételhető.

REFERENCIÁK

A CIKK íRÓJA

Érdi Tamás